Az Egészségház története
Az egészségügynek Óbecsén és környékén régi és mélyre nyúló gyökerei vannak. Óbecsén és a környező településeken is nagyon rég léteztek és léteznek orvosi magánrendelők. Közülük némelyek köztiszteletben álltak és nagyon fejlettek voltak, tapasztalt és szakképzett káderek dolgoztak bennük, s összetett eljárásokat alkalmaztak, valamint komplikált egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtottak.
A korszerű egészségügy homályba veszett a II. világháború után. Az 1945 és 1946 közötti időszakban állami szektorban több ambulanciát, rendelőt, szolgálatot, gyermekgyógyászatot alakítottak meg. Az általános egészségügyi ambulanciákat azonnal a háború után, negyedenként nyitották meg, később pedig közösségenként minden lakott településen.
Óbecsén már 1945-ben megalapították szülészetet, míg Péterrévén és Bácsföldváron csak 1958-ban. A falvak szülészetei 1968-ig működtek, míg az óbecsei 1991-ig.
A tuberkolózus gyógyászatot 1946-ban építették fel a DTD-csatorna mellett, amely rendelkezett saját kórteremmel, laboratóriummal, irodával, konyhával, adminisztrációval, s minden mással, amelyre szüksége volt az önálló munkavégzéshez.
A fogászat 1946-ban alakult meg.
A Nemzeti Gyógyszertárat is 1946-ban alapították.
A Gyermekgyógyászat szolgálatként 1955-től működik a felső parkban.
A hatvanas években kezdődött az az integrációs folyamat, melynek keretein belül az önálló intézményeket és szolgálatokat összekötötték, s így alakult meg az Egészségház, amely egyedülálló és önálló intézményként lefedte a község összes településének elsődleges egészségügyét.
1974-ben az Egészségházhoz csatolták a Nemzeti Gyógyszertárat is.
A hatvanas és hetvenes évek során bővítésre került sor, új, nagy objektumokat építettek az egészségügyi szolgálatok elhelyezésére. Így épült fel:
- a Nestora Džitov utcában található objektum 1965-ben,
- az Egészségház központi épülete 1968-ban,
- az istenfalvai ambulancia 1970-ben,
- a péterrévei egészségház 1974-ben,
- a bácsföldvári egészségház 1980-ban.
A már meglévő és az újonnan felépített objektumok teret biztosítottak az egészségügyi szolgálatok fejlődésének. Tekintettel arra, hogy abban az időben megvolt a politikai hajlandóság és a szükséges eszközök, különösen az ambícíó és az egészségügyi dolgozók kitartása, sorra alakultak meg és fejlődtek a következő szervezetek és tartalmak:
- egészségügyi laboratórium,
- RTG kabinet,
- beteglátogató szolgálat,
- munkaegészségügy,
- fizikális egészségügy és rehabilitáció,
- specializált-konzultációs szolgálatok,
- tanácsadó szolgálat a cukorbetegek számára,
- onkológiai tanácsadás,
- sürgősségi ellátás és mások.
Az így elhelyezett tartalmak és egészségügyi szervezetek alapul szolgáltak az Egészségház korszerű szerkezetének és tartalmainak, amely ma 9 szolgálatból áll, melyek keretein belül 21 osztályt osztottak szét 14 objektumban, kb. 265 dolgozóval.